Zöldtető- és Zöldfal Építők Országos Szövetsége

Zöldtető- és zöldfal építők vezető szakmai szervezete

Centralizált agrárkutatás és vízügy

Centralizált agrárkutatás és vízügy

Január 1-jétől a Belügyminisztérium felügyeli a vízügyet. Tegnap létrejött a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 13 agrár- és élelmiszergazdasághoz kapcsolódó kutatóintézet összevonásával.

Január 1-jétől a Belügyminisztérium felügyeli a vízügyet, azaz megszűnik az az állapot, hogy a vízügyi kérdések részben a vidékfejlesztési, részben a belügyi tárcához tartoznak. Illés Zoltánnak, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) környezetügyért felelős államtitkárának korábbi tájékoztatása szerint a kormány egyúttal arról is határozott, hogy a környezet- és természetvédelem befolyása nem csökkenhet, szakmai kérdésekben pedig továbbra is szoros kapcsolatban marad a két tárca. A vízgyűjtő-gazdálkodás továbbra is a vidékfejlesztési tárcához tartozik majd, mert az szorosan összefügg a környezet- és természetvédelemmel.

Az államtitkár korábbi tájékoztatása szerint a vízügyi szakterület, a 12 területi vízügyi igazgatóság áthelyezését a Belügyminisztériumhoz főként az indokolta, hogy eddig is a belügyi tárca végezte az ár- és belvízvédelemmel, valamint a kárelhárítással összefüggő feladatokat, amelyekhez jelentős mértékben foglalkoztattak közmunkásokat. Az átalakítás célja a hatékonyság növelése úgy, hogy a közmunkaprogram valamennyi eleme egy kézben összpontosuljon.

Létrejött a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ 

2014. január 1-jével megkezdte működését a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK). A gödöllői székhellyel megalapított központ tizenhárom agrár- és élelmiszergazdasághoz kapcsolódó kutatóintézet összevonásával, működésének összehangolásával jött létre és további négy kutatóintézet gazdasági társaságként csatlakozik hozzá.

Az új intézmény révén egy olyan integrált agrárkutató hálózat jött létre, amely magas színvonalon képes a magyar agrárgazdaság versenyképességének növelését és a fenntartható fejlődését elősegítő gyakorlatorientált kutatási-fejlesztési és innovációs programok kidolgozására és végrehajtására. Csaknem 300 kutató foglalkoztatása révén az új központ immár nemzetközi szinten is jelentős méretű intézményként kapcsolódhat a világ tudományos vérkeringésébe, növelheti a hazai agrárkutatás elismertségét.

A vidékfejlesztési miniszter a NAIK főigazgatói feladatainak ellátásával egy évre Dr. Jenes Barnabást, a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont főigazgató-helyettesét bízta meg – áll a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében.

Forrás