Zöldtető- és Zöldfal Építők Országos Szövetsége

Zöldtető- és zöldfal építők vezető szakmai szervezete

Hírlevél

Oktatással a szakszerűen megépített zöldtetőkért

green-roof-course

Idén tavasszal pályázati támogatással, a Leonardo program keretében lehetőség nyílt egy Zöldtetőépítő- és fenntartó képzés elindítására. A program célja, hogy a képzések keretében megszerzett ismeretek és képesítések hozzájáruljanak a munkavállalói esélyek és az európai munkaerőpiacon való érvényesülés növeléséhez, valamint a minőségi zöldtetők gyarapításához.

A Zöldtető- és Zöldfal Építők Országos Szövetsége (ZÉOSZ) 2012 novemberében együttműködési megállapodást kötött a Magyar Gyula Kertészeti Szakképzőiskolával, ahol 2013 márciusától megkezdődött a szakképzés. Az oktatásban 18 diák vett részt, akik a Leonardo programnak köszönhetően térítésmentesen sajátíthatták el a zöldtető építéshez és karbantartáshoz szükséges ismereteket. Az előadásokat a ZÉOSZ tagjai közül felkért szakemberek tartották, akik már sokéves szakmai gyakorlatot szereztek a tervezés, a kivitelezés, a műszaki ellenőrzés, a hatósági ügyintézés területén, így át tudták adni a tanulóknak a korszerű és a gyakorlatban hasznosítható ezirányú tapasztalataikat. Az első hazai képzés szakmai vezetője Dezsényi Péter, a ZÉOSZ elnöke volt.

Az előkészítésben több ország is részt vett, többek között Egyesült Királyság, Svájc, Svédország és Görögország. A tematika összeállításánál jelentős hangsúlyt fektettek a gyakorlatorientáltságra. Fontos szempont volt, hogy a résztvevők ne csak egy elméleti tudásra tegyenek szert, hanem inkább a zöldtetők kivitelezésének gyakorlati fogásait sajátítsák el. A hallgatók megtekinthettek néhány már megvalósult zöldtetőt illetve a képzés végén részt vettek egy zöldtető építésben is. Az elméleti előadásokon többek között szó került a szigetelés típusokról, statikai alapismeretekről, szivárgó rendszerekről, a kertépítészeti felépítmények követelményeiről, azaz milyen ültetőközeg kerülhet a zöldtetőre illetve milyen növények telepíthetők a tetőre.

A hallgatóknak az oktatás végén egy szóbeli vizsga keretében számot kellett adni az elsajátított tudásról. A vizsgára való felkészülést segítette az oktatók által összeállított nyomtatott tananyag, illetve néhány Magyarországon megjelent zöldtetős kiadvány. Mindenki sikeresen teljesítette a követelményeket, így a tanév végén ünnepélyes keretek között átvehették a Zöldtetőépítő technikusi oklevelüket. 

A ZÉOSZ elsődleges feladatának tekinti a hazai zöldtető oktatás többszintű (technikusi, főiskolai, egyetemi) bevezetését, melynek a sikeresen lezajlott projekt egy kiindulási alapja lehet. Azt tapasztaljuk, hogy bár a technológia és az anyagi erőforrás létezik, mégis nagyon kevés ember képes szakszerűen telepíteni és fenntartani a zöldtetőket.  Abban bízunk, hogy az oktatási programokon keresztül sikerül egyre több szakemberrel megismertetni a zöldtetők létesítésének fortélyait.

A nemzetköz program honlapja