Zöldtető- és Zöldfal Építők Országos Szövetsége

Írta: Verlyn Klinkenborg, fényképezte: Diane Cook és Len Jenshel
Részlet a National Geographic Magazin júliusi számából
Ha a házak egyszer csak gomba módjára nőnének ki a földből, alighanem növényzettel és termőtalajjal ékes kalapot hordoznának a tetejükön. Az ember persze másképpen építkezik. Elhordja a földet, majd felhúzza a szerkezetet, végül esőálló (és többnyire unalmas) tetőzettel fedi be az épületeit. A bolygónk városi háztetői alkotta tájat akár mesterséges sivatagnak is nevezhetnénk…

Igen ám, de még a sivatagban is akad élet! Odafönt a tetőn viszont, mondhatni, pokoli a helyzet. Cseréppel, kátránnyal borított élettelen felületek mindenütt, szélsőséges hőingadozás, metsző szél, és sehol egy cseppnyi víz. S most lépjünk ki a tetőkibúvón keresztül egy belvárosi épület, a Vancouveri Közkönyvtár tetejére!
Kátránypapír-pusztaság helyett kicsiny kis prérin találjuk magunkat, kilenc emelet magasan a Könyvtár tér felett. Hullámzó sávokban csenkesz nő be mindent, de nem ám tálcákban vagy edényekben, hanem különleges talajkeverékbe telepítve. Füves puszta a tetőn! Odalent, a földszinten is elég meglepő lenne ez a közel kétezer négyzetméter alapterületű kert, melyet Cornelia H. Oberlander tájépítész álmodott meg 1995-ben – ám a messzi északon fekvő Vancouver fölött már-már zavarba ejtő a látvány.A városokban általában csak a kilátás kedvéért kapaszkodik föl az ember a tetőre. Itt, a könyvtár tetején azonban önkéntelenül is úgy érzem, hogy a látványosság a talpam alatt nyújtózik – zöld és kékes, barnás árnyalatú fűfélék nem várt szigete az üveg, az acél és a beton rengetegében.

Az Empire State Building tükörképe a zöldépületeket tervező New York-i Cook + Fox építészeti iroda ablakaiban. A cég munkatársai azt akarták; hogy saját épületük is tükrözze hitvallásukat: minél több felületet borít zöld növényzet; annál élhetőbb lesz a város.

A „zöldtető” ötlete egyébként nem különösen új keletű. A füves amerikai prérin már a 19. század második felében széles körben elterjedt volt a gyeptéglából épült lakóház, és Észak-Európában ma is látni füvesített tetejű rönkházakat, fészereket. Az utóbbi évtizedekben azután az építészek, a kivitelezők és a várostervezők világszerte újra fölfedezték a zöldtetőt. Nem feltétlenül a szépsége okán (az csupán ráadás), hanem inkább a nagyon is gyakorlati haszna miatt. A tetőkertek ugyanis enyhítik a hagyományos házak tetején kialakuló szélsőséges környezeti viszonyokat.

A vancouveri könyvtárral szemben a Fairmont Waterfront Hotel séfjének konyhakertje zöldell a szálloda tetején. A város kongresszusi központja épp most kap zöldtetőt, s a 2010-es téli játékokra épülő olimpiai falu házaira is élő, zöld fedés kerül. Vancouver, Chicago, Stuttgart, Szingapúr vagy éppen Tokió tetőkertjei láttán az ember hamar ráébred, mennyire másmilyen lehetne városaink legfelső szintje. Vajon miért nem építkeztünk hát akkor mindig így?

A megfelelő technológia hiánya csak az egyik ok. Hiszen a zöldtetők létesítését ma már vízzáró lemezek könnyítik, amelyek felfogják az öntözővizet, ám a fölösleget elvezetik; jól megtartják az ültetőközeget, ellenállnak viszont a gyökereknek. Néhol, például az oregoni Portlandben, illetékcsökkentéssel és egyéb eszközökkel ösztönzik az építkezőket, hogy fedjék zöldtetővel a házaikat. Ausztriában, Svájcban és Németországban pedig a helyi építési szabályzat kötelezővé teszi a zöldtetőt, ha a tetőszerkezet lejtésszöge alkalmas rá. A kutatók eközben a zöldtetők gyakorlati előnyeit vizsgálják és számszerűsítik. Pontosan megmérik, hogy egy zöldtető mennyivel mérsékli a felhőszakadással alázúduló esővíz áradatát, hogyan javítja az épület energiafelhasználását vagy csökkenti a város zaját. Ma már világszerte elég sok zöldtető létesült, és tulajdonképpen egy-egy önálló kísérlet mindegyik.

Ezekről az új eredményekről is olvashat a National Geographic Magazin 2009 júliusi számában.