Zöldtető- és Zöldfal Építők Országos Szövetsége

Zöldtető- és zöldfal építők vezető szakmai szervezete

Magyar Fenntarthatósági Csúcs 2013 – Összefoglaló

Változzunk, hogy változtassunk!

Negyedik alkalommal rendezte meg a Piac & Profit a felelősen gondolkodó és cselekvő emberek éves találkozóját. Az idei „Magyar Fenntarthatósági Csúcs” fókuszában az értékváltás szükségessége állt. Esélyünk az élhető világ visszaállítására és megtartására ugyanis valószínűleg csak akkor lesz, ha minél többen változtatjuk meg értékrendünket, gondolkodásunkat. Oldalunkon részletes, folyamatosan frissülő beszámolót közlünk a konferenciáról, kérjük, kísérje figyelemmel!

Milyen erőfeszítéseket teszünk a fenntartható fejlődés érdekében azért, hogy fennmaradjon élhető világunk? 2010 novemberében széles körű társadalmi párbeszéddel indult az „Első Magyar Fenntarthatósági Csúcs” konferenciasorozat. Azóta minden év novemberében összegyűlnek tudósok, politikusok, civil szervezetek képviselői és üzletemberek, hogy a kérdésre választ adjanak. 2011-ben a második Fenntarthatósági Csúcs a cselekvésre, az egyén felelősségére fókuszált. A 2012-ben zajló harmadik találkozó pedig az üzleti szereplők felelősségét helyezte a középpontba. Az idei, negyedik találkozó fókuszában  az értékváltás szükségessége állt. Esélyünk az élhető világ visszaállítására és megtartására ugyanis valószínűleg csak akkor lesz, ha minél többen változtatjuk meg értékrendünket, gondolkodásunkat.

A találkozóval a Piac & Profitnak nem titkoltan az a célja, hogy a globális, nagy találkozók sorába beillessze a nemzeti párbeszédet, tudatosítva, hogy minden országnak és minden embernek, nekünk magyaroknak is van mit tennünk a globális és helyi negatív folyamatok feltartóztatása és a trendek megváltoztatása érdekében.

A Magyar Fenntarthatósági Csúcs fővédnökei: Juhász Árpád, László Ervin és Láng István

 

Fókuszban az értékváltás szükségessége

A csúcs fővédnökei 2011 óta Láng István akadémikus, a Brundtland Bizottság tagja, László Ervin akadémikus, a Budapest Klub elnöke, világhírű filozófus, író, valamint Juhász Árpád geológus. A páratlan társadalmi támogatottságot kapó rendezvényen idén Hízó Ferenc, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium zöldgazdaság fejlesztéséért, klímapolitikáért felelős helyettes államtitkára mutatja be a fenntartható fejlődés érdekében folyó operatív kormányzati munkát, Faragó Tiborcímzetes egyetemi tanár beszél a nemzetközi porondon megjelenő fejlesztési és fenntarthatósági célokról, és Gyulai Iván ökológus jóvoltából szó lesz arról is, hogy vajon a fenntartható fejlődés és a fenntartható gazdasági növekedés megvalósulhat-e együtt. A konferencián a dialógusokban a közönség véleményére, aktív részvételére is számítanak a rendezők.

Egy szektor, ahol nincs verseny

Demcsák Mária nyitotta meg a negyedik Fenntarthatósági Csúcsot. A Piac&Profit alapító főszerkesztője, az Üzleti Etika Díj alapítója beszédében hangsúlyozta: a kérdés az, hogy megértettük-e, hogy tennünk kell, a késlekedésre nincs idő. Senki nem bújhat a másik mögé, a felelősségünk közös, egymástól függünk. Ebben a helyzetben le kell győznünk önzésünket magánemberként, politikusként vagy üzletemberként egyaránt a fenntartható jövő érdekében. Az elmúlt évek hasonló tanácskozásai is rámutattak, az egyének szintjén kell elkezdeni ezt a munkát.
– Használjuk ki a mai napot arra, hogy megnézzük mit tettünk eddig, mit tehetünk és kell tennünk a jövőben. Nézzük meg azt is, hogy mit tesznek mások. Civilek, kormányzat és üzleti szereplők együttműködésére van szükség. Ebben a szektorban nincs konkurencia, nincs verseny.

Hizó Ferenc: új stratégia, új irány!

Az erőforrások túlhasználata egyre drámaibb, az emberiség úgy működik, mintha a Föld jóval nagyobb lenne – kezdte előadását Hizó Ferenc Zöldgazdaság Fejlesztéséért, Klímapolitikáért és Kiemelt Közszolgáltatásokért felelős helyettes államtitkár a 4. alkalommal megrendezett Fenntarthatósági Csúcson. Nyilvánvaló, hogy az emberiség növekvő energiaigényét a fosszilis energiahordozók helyett más módon kell kielégíteni.

Dr. Náray-Szabó Gábor: csak egy pillanat

A jelen egyéne döbbenetes ütemben pusztítja a környezetét: a fosszilis tüzelőanyagok, az ózonlyuk, az erdőpusztítás, a savas esők és a fogyatkozó vízkészlet mind ennek a felelőtlen viselkedésnek a következményei. A konzervatív fejlődés elméletének lényege, hogy nem veszi semmibe a környezetet és annak védelmét az innováció kedvéért. “Úgy kell kielégíteni a jelen generációk anyagi igényeit, hogy ne veszélyeztessük a jövő generációk létét és fejlődését” – foglalta össze Dr. Náray egy mondatban az irányzat lényegét.

Botos Katalin: Szót kér a humán tőke

Senki számára nem kétséges, hogy amit végre kell hajtanunk, az mentalitásbeli változástól függ. A megvalósíthatóság viszont a gazdaság szereplőin múlik, akiknek gondolkodásának alapvetéseit kell átalakítaniuk.

Gyulai Iván: Az innováció mítosza: még több fogyasztást gerjeszt

Világunk alapvető paradoxona, hogy a gazdaság érdekelt a saját hatékonyságában, de a társadaloméban nem. A gazdasági szereplőknek ahhoz fűződik érdeke, hogy a fogyasztók pocsékoljanak. A problémán valószínűleg csak ősrégi megoldás, mint önmérséklés. Gyulai Iván ugyanis nem hisz az innováció mindenhatóságában.

Juhász Árpád: A szén-dioxid múltja, jelene és jövője

Annak ellenére, hogy a tengerek élővilága alapvető szerepet képvisel a légkör egyensúlyának fenntartásában, a legtöbb esetben még csak meg sem említjük őket a tankönyveinkben. Pedig az ember környezetromboló tevékenysége éppen az óceánokban a leginkább tettenérhető.

Hetesi Zsolt: Víz és termőföld: a Kárpát-medence sorskérdései

Úgy tűnik, hogy van elég ivóvizünk, hiszen mindenki azt hiszi, hogy víznagyhatalom vagyunk, azonban a valóságban előbb-utóbb szembe kell néznünk azzal, hogy bizonyos területeken már most vízhiánnyal kell szembenéznünk – mondta Hetesi Zsolt fizikus a Piac&Profit által szervezett 3. Fenntarthatósági Csúcson.

Kerekes Sándor: Homokot kéne szórni a gépezetbe

A kapitalista, hatékonyságra és nyereségre alapuló világkép egyik fontos eleme a gazdasági növekedés. Ez azonban ellentmond a társadalmi elvárásoknak. John R. Hicks már a hetvenes években azt javasolta: “homokot kéne szórni a gépezetbe”, hogy lassuljon a növekedés – mondta Kerekes Sándor a IV. Fenntarthatósági Csúcson.

László Ervin: A hatalom felelősséggel jár!

A magánszektor és közszféra szétválasztása hibás gondolkodás, mondta László Ervin profeszor, a Római Klub tagja, a Budapest Klub alapítója, aki a holisztikus szemlélet szükségességéről beszélt a Piac & Profit által rendezett Fenntarthatósági Csúcson.

Már érik a bor, de még a murciban ülünk
Valamiféle átmeneti állapotban vagyunk most a felelősség felé a Fenntarthatósági Csúcs egyik dialógusában megszólaló szakértők szerint. Már elindult a változás, de egyelőre még nem „érett meg a bor”. Annyi viszont már látszik, hogy az alapvető értékekben és irányokban a látszólag legkülönbözőbb ideológiák között is van közös pont, csak kommunikáció kérdése, hogy ezekre építhessünk.
A konferencia szakmai támogatói között évről évre a ZÉOSZ is megjelenik. Az idén is ott voltunk a hallgatóság soraiban.