ÖkoCity kiállítás a Construmán – ZÉOSZ részvétellel
Múlt év novemberében egy konferencián Szaló Péter, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára az épületenergetikai irányelvek átültetéséről tartott előadásában elmondta, hogy az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, mivel nem maradéktalanul vette át az ide vonatkozó két irányelvet. Így például nem határozta meg a közel nulla energiafogyasztású házak fogalmát, illetve nem illesztette be a jogszabályba, hogy mikortól kötelező ilyeneket építeni.
Azóta egy rendelettervezet született, amely kimondja, hogy 2018. december 31. után középület, majd 2020. december 31. után bármilyen épület – így lakás is – csak közel nulla energiaigénnyel épülhet. Így aki korábban kapta az építési engedélyt, de – a két kategóriának megfelelően – 2018. december 31-éig,
illetve 2020. december 31-éig nem kezdi meg a kivitelezést, annak már igazodnia kell ehhez a feltételhez , így adott esetben át kell terveztetnie a házat.
A Construmán felépítendő házban láthatók lesznek azok az anyagok és technológiák, amelyek csaknem nullára csökkentik az energiafelhasználást. Kiemelt jelentőséget kapnak a környezetbarát anyagok. Az épületben lévő standokon a gyártók szakértői válaszolnak az érdeklődőknek, és a témába vágó konferencia is kíséri a kiállítást.
A kiállítás támogatására ZÉOSZ tagok megjelenésére jelentkezéseket még fogadunk. (ZÉOSZ titkár)
Kapcsolódó kiállítás