Idén ismét Zöld Építés Hete a világ körül!
Szeptember 22-27. között ismét jelentkezik a WorldGBC kezdeményezése, amely idén a tettekre helyezi a hangsúlyt.
Az idén szeptember 22-26. között megrendezett esemény mottója: Get Up, Green Up!, amit talán úgy fordítanánk: Cselekedj és zöldülj! Azaz a globális eseménysorozat idén a tettekre helyezi a hangsúlyt. A WorldGBC 2009-ben indult kezdeményezése nagyszerű lehetőség arra, hogy reflektorfénybe kerüljenek a szervezet küldetésének megtestesítői, a környezettudatos építés jegyében készült épületek.
Magyarországon is Zöld Építés Hete
A HuGBC tavaly a rendkívül népszerű Green Walk nyílt nap sorozattal ünnepelte a nemzetközi Zöld Építés Hetét, amely idén is várja majd az érdeklődőket – méghozzá izgalmas újdonságokkal és új kezdeményezésekkel! Sőt, idén a HuGBC a házigazdája a GBC-k éves régiós konferenciájának, a Build2Gethernek is, amely szintén a hét folyamán, szeptember 24-én várja a fenntartható építés iránt elkötelezetteket. Az angol nyelven zajló, nemzetközi konferencia témája idán a Green Retrofit, azaz zöld épületfelújítás – ennek jegyében a héten mindjárt el is látogathatunk annak sikeres megvalósult példáiba, mint amilyen az Eiffel Palace vagy a Dorottya Udvar. Green Walk-beharangozónk itt olvasható, a Build2Gether konferenciáról itt tudhatunk meg részleteket, a WorldGBC tájékoztatója a World Green Building Week kezdeményezésről pedig itt érhető el.