Stockholmi Ifjúsági Víz Díj
2013. szeptemberében ismét megrendezésre került a Stocholmi Ifjúsági Víz Díj. A versenyt a chilei diákok nyerték az élő szervezetek felhasználása az olajszennyeződés megtisztítására extrém hidegben témájú munkájukkal. A díjat, az esemény zárónapján, ünnepélyes kereket között Viktória svéd koronahercegnőtől vehették át a fiatalok.
A döntőbe jutott magyar versenyzők, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium csapata (Kakas Dézi, Béri János és ifj. Polák Péter) is szépen szerepelt és elismerést váltott ki a Szinva patak biomonitoringjával, fiziko-kémiai vizsgálatával foglalkozó pályázatával.
Az esemény részleteit az alábbi linken tekinthetik meg.
http://www.siwi.org/news/chilean-students-win-2013-stockholm-junior-wate…
Gratulálunk a fiataloknak, további sikereket kívánunk számukra!
És hogy miért is került be a ZÉOSZ hírei közé?
A III. Ökoindustria Kiállításon több olyan civil szervezettel kezdeményeztük partneri kapcsolatok alakítását, akiknek szakmai tudásával talán sikerül a zöldtetők, zöldfalak építésének szükségességét magasabb fórumokon is képviselnünk – együtt. Ők segítették e kis csapat munkáját, szervezték a programokat.
A Stockholmi Ifjúsági Víz Díj (Stockholm Junior Water Prize, SJWP) magyar honlapja ahol hamarosan a 2014. évi kiírás megjelenik.
Addig is:
Résztvevők: 15-20 év közötti, középiskolás fiatalok (max. 3 fős csapattal)
Pályázat: Az élet minőségének javulását elősegítő, helyi, regionális, országos, vagy globális témával foglalkozó, vízügyi vonatkozású, maximum 20 oldalas, angol nyelvű munka.
Nevezési határidő: 2014. április 15.
Hazai döntő: 2014. május 31.
Első díj: Magyarország képviselete a Stockholmi ifjúsági Víz díj nemzetközi versenyén, a 2014. évi Víz Világhéten (augusztus 31.–szeptember 5.)
A verseny lebonyolítója: GWP Magyarország Alapítvány Esetleges kérdéseiket az info@ifivizdij.hu e-mail címen várják.