Zöld a (saját) házam teteje… II. rész
A cikk első része
Dr. Balog Ágnes, táj- és kertépítész mérnök a korábbi, zöldtetőkről írott cikkében tett ígéretéhez híven, most részletesen is megosztja az olvasókkal, hogyan alkottak “a lehető legházilagosabban” zöldtetőt a saját házukra. Leginkább abból az indíttatásból, hogy a lelkes tenni vágyókat arra biztassa, vágjanak bele nyugodtan.
„Egyszerre lehet föld, erdő és fény a fejünk felett. (…) amikor a házépítéssel megöljük a természetet, kötelességünk azt a ház tetejére visszahozni. (…) aktív hozzájárulás ez a természettel kötendő békéhez. Nemcsak üres beszéd, hanem tett és élő példa.” Hundertwasser, 1987.
Saját otthonunk tetejére természetközeli, rét-jellegű növényzetet képzeltünk el. Olyasmit, mint ami a környéken még megmaradt száraz, honos gyepekkel rokon, hiszen ez van „itthon”, ez bírja a mi kemény éghajlati adottságainkat a legjobban. A külföldön megfigyelt hasonló – tehát az ott honos növénytársulásokat alapul vevő zöldtetős – példákon kívül más előképünk nem volt, ismert hazai mintánk, lemásolható módszerünk sem. Magát a lakóházat is igyekeztünk újrahasznált és újrahasznosított anyagokból felépíteni, de természetesen a pénztárcánk szabta határokat is figyelembe kellett venni… Így volt ez a zöldtetőnkkel is.
Az elsősorban bontott téglából épült ház tetejére fafödém, arra deszkaborítás és nádazott vakolat került, minderre pedig ún. „egyenes rétegrendű” tetőszerkezet, hő- és vízszigeteléssel, és egy újrahasznosított anyagú, geotextíliával (mechanikus sérülések ellen védő- és szűrőanyag) befedett perforált felületszivárgóval, amely (leginkább apró tojástartóra hasonlítva) valamennyi hozzáférhető vizet képes tárolni a talajréteg alatt. Ez a kialakítás nem különösebben forradalmi, általánosan elfogadott és ismert. „Újításaink” a geotextília fölött kezdődtek.
Legtöbbet talán a talajkeveréken töprengtünk. Nem tagadom, hogy a rendelkezésre álló hazai szakirodalom nagyon elbizonytalanított, hiszen a speciális ültetőközegek reklámozása már ekkor is uralkodó volt a zöldtetőknél. Mégis bizonyosak voltunk abban, hogy a helyi talajt szeretnénk felhasználni, ezért az építkezés megkezdése előtt ezt gondosan letermeltük a ház helyéről és „félreraktuk”, majd „elővettük” (szerencsére a letakarás miatt az építkezés során kevéssé szennyeződött el a földhalom). Biztosak voltunk abban is, hogy anyagi és környezetkímélési szempontok miatt távolról hozott, exportált stb. anyagokat nem szeretnénk a tetőtalajunkba. Végül a nagy töprengés eredményeképpen egy sajátos koktél született: helyi talajunk+homok+kéregkomposzt a közeli komposztálótelepről, plusz a maradék kis darab tégláink összetörve. Ez került a tetőnkre, a geotextília rétegre helyezve, 20-25 cm vastagságban (tömörödés utáni vastagság), a széleken, a kémények, ablakok körül fél méteres kavicssáv keretekkel. A kavicssávok szegélyéhez elválasztóként újrafelhasznált deszkák kerültek.
A másik nagy „töprengenivaló” a növényzet feltelepítésének mikéntje és összetétele volt: honnan, mit és hogyan? Itt iskeverék-megoldás lett a számunkra jó válasz. Az egyik összetevő a hazai magtermesztőtől rendelt fűfélék (elsősorban a magyarországi száraz gyepekre jellemző csenkesz-fajok) voltak, őket hagyományos fűvetéssel telepítettük a tetőre. A másik összetevő-csoport az ismerősöktől és saját forrásokból származó szárazságtűrő évelők (kakukkfüvek, száraz gyepekből parcellázások előtt átmentett cickafarkok, varjúhájak és egyéb honos évelők) voltak, őket a vetett gyep közé, évek során folyamatosan ültetgettük ki. Utóbbi növények közül a sztár kétségkívül a metélőhagyma lett: a kis műanyagpoharakban vásárolt, senyvedező snidlingtöveket, amelyeket barátaink-rokonaink „learatás” után adományoztak nekünk, kiültettük a tetőnkre és mára óriási kupacokban virítanak, szemet, gyönyörködtető rózsaszín virágtömeggel és természetesen finom metélőhagyma-levél fűszerrel hálálva meg a tetőre-kerülést. (De szüreteljük a kakukkfüvet is a tetőről, teának.)
A zöldtetősítésünk történetéhez az is hozzá tartozik, hogy két szakaszban valósíthattuk meg: első lépésként 2003-ban az első tetőnket és a tapasztalatokból okulva öt évvel később egy házbővítés során a másodikat. Tapasztalataink sorából feltétlenül kiemelésre érdemes, hogy a zöldtető-telepítéskor, a „gyepesítéskor” minimalizálni kell a tömörítést, a talaj tömörödését. Az első tetőnél még hengereltük és tapostuk a fűmagvetés után a talajt, aztán egy igen kemény, hosszú évek alatt is csak lassan lazuló talajjal kellett a növényeknek megküzdeniük – ez láthatóan lassan ment és nehéz feladat volt számukra. Ebből tanulva a második zöldtetőnknél rászórtuk a felhordott, szétterített laza talajra a magkeveréket és csak gyengéden beütögettük gereblyével, finoman, éppen csak rálépkedtünk és nem volt gond a talajtömörödéssel. Később az időközben megerősödő saját rétünkről is tettünk föl magszórásra alkalmas kaszálékot a tetőre.
A másik nagy tapasztalat az eróziógátlással kapcsolatos. A zöldtetőink nem vízszintes sík felületek, inkább enyhén lankás dombszerűek, ezért a talaj lemosódásától féltünk. Az első tetőnél jutahálóval fedtük be a magvetés után a tetőt, amely ugyan akadályozta a talajlemosódást, viszont úgy láttuk, hogy vastag és főleg a sávok átfedésénél nagyon gátolja a növények kelését, erősödését (igaz, később elbomlott, eltűnt). A második tetőnél a kertünkből kitermelt gyeptégla-sávokkal sokkal jobb eredményt értünk el (olcsóbb megoldás is volt!), a lejtésre merőlegesen elhelyezett sávok jól megfogták a talajt és segítették a tetőn a növények spontán elterjedését is.
Ez a spontán terjedés egyébként is egy igen fontos és lelkesítő tapasztalat! Az ún. invázív (nem honos, agresszíven terjedő) gyomok szerencsére nem nagyon tudnak megtelepedni, nem is voltak tömegesen megfigyelhetőek a kezdetektől sem, talán a betömörödött talaj gátolta az egyik részen, és a dúsan, azonnal felnövő vetett gyep a másik tetőn a terjedésüket, tehát szerencsére nem igazán jöttek. Jöttek és jönnek viszont az egyéb, örömmel fogadott növények és csigák, egyéb apró lények ezrei a tetőnkre. Mivel mostanra nagyjából semmilyen fenntartási-kezelési munkánk nincs a tetőinkkel, háborítatlan folyamatok zajlanak, és reméljük ez is a természetesség irányába viszi el a fejünk fölötti réteket.
A kezdetekkor természetesen volt némi fenntartási igénye a zöldtetőknek: a gyep záródásáig (a kopár foltok nélküli, összefüggő gyepes állomány kialakulásáig) minimálisan, de öntöztük. Az első tetőnél a tömör talaj miatt lassabban nőttek összefüggő gyeppé a növények, a második tetőnél ez a folyamat gyorsabb volt, rövidebb is volt az öntözési időszak és kevesebbet kellett locsolni. Mostanában csak a 2 hónapig tartó nyári esőmentes időszakban csábulok el az öntözésre (nagyon ritkán), mivel a tapasztalatok szerint a nyáron kifakuló gyeptársulás a következő tavasszal újult erővel zölden kihajt – ez is egy természetes folyamat: a gyep „színváltozása” évszakonként. A nyári szárazságban ne várjunk harsogó zöld gyepet a tetőnkön (sem)!
Az első években néhány gyomot, amelyek valahogy megtelepedtek kihúzkodtunk (nagyon kevés parlagfű, betyárkóró, nyárfacsemete), és a tömörödött talajú tetőnél kis talajráhordás és szöges-cipős lazítás is történt. Ennyi.
Amikor az ihletadó németországi családi házra visszaemlékeztem, ahol a tulajdonos azt mondta, hogy abszolút semmi dolga a zöldtetőjével, tetszett a dolog, de hitetlenkedtem. Mára mi is elmondhatjuk ugyanezt. A kérdések látogatóinktól főleg arra vonatkoznak, hogy hogyan nyírjuk a tetőn a gyepet? Sehogy, nincs rá szükség, él és virul, mint egy természetes gyep.
A másik nagy kérdés a költségek dolga. Mint írtam, a fenntartás a gyep összenövésével, magára-találásával a nullához konvergál: gyakorlatilag 0 forintból „megoldható”. (Ha kibírom, és nem aggódom annyira, jövőre semennyit sem öntözök: egy kis részen két éve próbálom és él az a rész is remekül…). Zöldtetőink létrehozását nem tartjuk költségesebbnek egy holt tetőénél, hiszen a cserép, csúf bitumenes zsindely és egyebek ára sem éppen alacsony. Fontos, hogy a helyi talajt és a könnyen beszerezhető, vagy rendelkezésre álló anyagokat újrahasználjuk, hasznosítsuk, ez is költségcsökkentés. Emellett a zöldtetőnek igen jó a szigetelőképessége – a hőszigetelésben tekintélyes szerepet játszik, és ez is költségkímélés, a ház fenntartása során.
A költségekhez, ha már Hundertwasser idézet volt a bevezetés, álljon itt még egy gondolat tőle, a zöldtetők egyik legihletettebb megvalósítójától, aki szerint – és ez a megközelítés talán nem is jut magunktól eszünkbe – a zöldtető„olcsóbb, mert (…) éppen az ember- és természetellenes építési mód az, amelyet mindnyájunknak nagyon drágán kell megfizetnünk”…
Fotó: Dr. Balog Ágnes
