Zöldtető- és Zöldfal Építők Országos Szövetsége

Zöldtető- és zöldfal építők vezető szakmai szervezete

Flóratetők tervezési és kivitelezési szempontjai

Flóratetők

A proNatur Kft. gondozásában megjelent a Flóratetők tervezési és kivitelezési szempontjai című kézikönyv, amely hiánypótló mű is egyben, mivel magyar nyelvű műszaki szakkönyv ebben a témában még nem készült.

Az ökoldogikus építészet, annak fontossága, technológiája, célszerűsége hazánkban még csak az építészettel foglalkozó szakemberek körében ismert. Pedig fontos feladat volna, hogy épített környezetünkban a passzív épületfelületek ökologikus hasznosításának lehetőségeit mind többen megismerjék.

A könyv szerzői – Hidy István, Prekuta János, Varga Gábor – 96 oldalon, 16 db készletrajzon és számos színes fotón mutatják be a zöldtetők/flóratetők kialakításának módszereit, technikáját.

FLL

FLL

ZÖLDTETŐK TERVEZÉSI, KIVITELEZÉSI ÉS FENNTARTÁSI IRÁNYELVE – ZÖLDTETŐK IRÁNYELVE

“Az FLL által kiadott Zöldtetők tervezési, kivitelezési és fenntartási irányelve – azaz a zöldtetők irányelve – az első megjelenése után a Német Szövetségi Köztársaság határain túl is széleskörű elismertséget vívott ki. Jelentőségét az is fokozta, hogy a Német Ipari Szabványok több esetben hivatkoznak rá. A 2002-es kiadás, az 1995 óta történt fejlődési és tapasztalati eredmények figyelembevételével – elsősorban a zöldtetők víztelenítésének összetett területén – átdolgozott és továbbfejlesztett változat. A teltszelvényű vízelvezetéssel kapcsolatos álláspont újraértékelése, a legfrissebb tapasztalatokon nyugvó következtetések, valamint a lefolyórendszeren észlelhető lerakódások alapján vált szükségessé. Egyes anyagok karbonát tartalma a minősítéseknél már nem számít döntő jelentőségű tényezőnek. (…) Jelen kiadás az 1995-ös munkát váltja fel. Ez a mű a tudomány jelenlegi állásának és a gyakorlat legfrissebb tapasztalatainak ismeretében készült, így az építőipari teljesítések szolgálati szabályzata szerint ‘a technika mai állásának’ tekinthetjük.” (Részlet az előszóból)

Német honlapja: FLL

Megrendelhető a ZÉOSZ-nál.

ZEOSZ-DVD

ZÉOSZ DVD

“ZÖLDTETŐK A KLÍMAVÁLTOZÁS ELLEN – „ AZ ÉPÍTETT, SZÉPÍTŐ ZÖLDTETŐ ”

ZÉOSZ konferencia DVD-n

Érdeklik Önt…

  • a legújabb kutatások eredményei?
  • merre tart a zöldtetőépítő szakma?
  • az OTÉK módosított, új irányelveinek átfogó elemzése?

A ZÉOSZ 10. éves fennállását ünnepelte 2009-ben, amikor nagysikerű konferenciáját rendezte. Az elhangzottakat rögzítettük,

“Zöldtetők a klímaváltozás ellen – „ Az épített, szépítő zöldtető ” címmel  megvásárolható –

szakemberek részére ajánlott szakanyag.

Ami kihagyhatatlan:

  • 20 magyar és nemzetközi előadó előadása
  • 19 értékes prezentáció (külön .ppt fájlban)
  • közel 10 órás kép- és hanganyag, amelynek menüjéből egy-egy előadás önmagában is könnyedén meghallgatható.

A Magyar Építész Kamara által 5 kreditpontot érő konferencianyag megrendelhető nálunk.

MINDIG AKTUÁLIS!

A konferencia a Tetők-Falak-Homlokzatok 2009. kiemelt eseménye volt.

Program

123