ADIVET, a Francia Zöldtetők és Zöldfalak Egyesülete, az EFB tagja, partnerünk – a világ zöld infrastruktúra hálózat, a WGIN égisze alatt 2013. szeptember 9-13. között rendezi kiállítását, konferenciáit, ahová a ZÉOSZ újdonsült elnöke, Dezsényi Péter is meghívást kapott és képviseli hazánkat a Franciaországban első alkalommal megrendezésre kerülő eseményen. Tovább olvasom
Az idei díjátadót 2013. június 7.-én – a szokásoknak megfelelően – a budapesti Vasas Szakszervezetek Székházában rendezték meg.
Az ünnepi ülésen minden évben sor kerül az építési tevékenységben élenjáró szakemberek miniszteri szintű kitüntetésére, amely ebben az évben sem maradhatott el. Több civil szervezet támogatásával, a ZÉOSZ javaslatára leköszönt elnökünk, dr. Gerzson László – BCE Tájépítészeti kar, docense Nemzetgazdasági Minisztériumi elismerésben részesült, melyhez gratulálunk. Tovább olvasom
Az Európai Bizottság kifogásolta az építési projektek környezetvédelmi engedélyezésére vonatkozó nemzeti szabályokat. A bizottság szerint bevásárlóközpont, stadion és a parkoló építéséhez, városfejlesztési projektekhez, továbbá a projektek jelentős módosításához minden esetben szükséges a környezeti hatások jelentőségének a vizsgálata. Tovább olvasom
2013. július 1-től többek között a kivitelezési dokumentáció részét képező műszaki leírás tartalma is módosult.A tervezőnek már a betervezett építési termékek műszaki teljesítményére vonatkozó nyilatkozatot kell készítenie a megfelelőség igazolására vonatkozó nyilatkozat helyett. Tovább olvasom
Sajnálattal tájékoztatjuk partnereinket, kiállítóinkat, árusainkat és az érdeklődőket, hogy az OMÉK- Hortus Hungaricus kiállítás együttműködésével kapcsolatos különböző szintű előkészítő, majd problémamegoldó stábok ellenére 2013. évben tervezett 20. Hortus Hungaricus Nemzetközi Kertészeti Szakkiállítás és Vásár elmarad. Tovább olvasom